Szervíz

 Kezdőlap

 Hírek

 Hivatkozás

 Hivatkozás

 Hivatkozás

 Hivatkozás

           

  A vizsga mindig két részből áll, egy elméleti kérdéssorból és egy gyakorlati feladatból. Az ellenőrzést végző minőségellenőröknek (Quality, SQA, Termelés emberei) az un. Gage R&R tesztet elvégezve le kell vizsgázniuk a kozmetikai előírások gyakorlati ismeretéből. A teszt keretében 12 illetve 20 darabos mintakészletről kell eldönteni kétszer egymás után, hogy az egyes minták megfelelnek-e a specifikációnak, avagy sem. A vizsgázók döntéseit egyrészt hasonlítják a specifikációhoz, a saját döntéshez, valamint nézik az elért eredményt csoport szinten is

A kétoldalú kommunikáción kívül a negyedéves értékelés is jól értelmezhető képet adott a beszállítónak arról, hogy a Flextronics szempontjából mely események, mely döntései számítanak erősségnek, és melyek gyengeségnek. A rendszer kialakítása lehetővé teszi az objektív kép kialakítását, így az egyes beszállítók önmagukhoz viszonyított pozitív vagy negatív irányú fejlődését, de a más beszállítókkal való összemérést is.
Mivel a beszállítók megkapják az adott negyedévre vonatkozó értékelésüket, amelyhez bővebb magyarázatot is kapnak, ők maguk is látják a fejlődésük tendenciáját, a javítási lehetőségeket.

           

Ezt kihasználva a billentyűzet beszállítója törekedett a legalacsonyabb besorolásból való kikerülésre. Ennek jól látható eredménye a következő negyedéves

A vállalati hierarchiában –mint az ellátási-lánc folyamatosságát biztosító egyik láncszem- a Logisztika területéhez tartozik, de külön csoportot alkot.  Napi kapcsolatot tart a beszerzőkkel a folyamatos, és megfelelő minőségű anyagellátás érdekében. Az esetleges zárolásokról és reklamációkról azonnal értesíti a beszerzőt, valamint a Customer Supply Chain Managert, hogy a kieső anyagmennyiséget pótolni tudják.


 műhely

 

 bicaj_szerviz

 A fenti feladatok elvégzése érdekében az SQA-n belül több csoportot alakítottak ki, így projektekhez allokált mérnökökön túl külön emberek foglalkoznak az IQC-val, a selejtezéssel valamint az általános támogatással. Az egyes feladatok kapcsolatát a 14. ábra mutatja.

Az SQA csoport feladata a termelés számára minőség szempontjából megfelelő anyag biztosítása. A munkájukhoz tartozik a beérkező anyag vizsgálata, az esetleges válogatások szervezése és lebonyolítása, a zárolt készlet felügyelete, a beszállítókkal való kapcsolattartás, reklamáció valamint a beszállítók rendszeres értékelése és fejlesztése.
A csoport tagjai az első vizsgálatokon kívül napi kapcsolatban vannak a termeléssel. A gyártás során felmerülő problémákat a Minőségügyi és Folyamat mérnökökkel, valamint a Termeléssel közösen elemzik a beszállítói eredetű problémákat, jelzik a beszállítónak, javító intézkedést kérnek.



 Lap tetejére


|  Hivatkozás  |  Hivatkozás  | Hivatkozás  |  Hivatkozás |